Saturday 9 January 2016

36. közös rajzolás a Széchenyi fürdőben 

2015. december 27. 



Ezzel alaposan elkéstem. Már csak azért is, mert én épp ekkor utaztam el a lányomhoz Ausztriába, és ott rajzoltam, nem a Széchenyi fürdőben. Na, azért csak sikerült összekaparni valamit. Köszönet Hajninak és Rebeccának a képekért. Segítetek a képaláírásokban, mert nem mindenkit ismerek. 


Széchenyi Fürdő Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője. Létét Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönheti. Kezdeményezésére sikeres mélyfúrásokat végeztek a Városligetben, ahol később, 1881-ben már "Artézi fürdő" működött, azonban az ideiglenes jellegű fürdő egyre kevésbé felelt meg a kor igényeinek. Így épült fel 1913-ban Czigler Győző tervei alapján a Széchenyi Gyógyfürdő. A fürdő 1927-ben férfi és női népfürdőosztállyal és strandfürdővel bővült. Az 1960-as évek közepén további átalakításokra került sor, társas fürdőruhás termálosztály, valamint nappali kórház (komplex fizioterápiás osztály) létesült. A fürdő a II. világháborúban ugyan károkat szenvedett, de mivel a kút nem sérült meg a részleges üzemeltetés biztosított volt. 1963-ban a strandfürdő öltözőit téliesítették. A fürdőben 1982 óta nappali kórház működik napi 178 beteg ellátására alkalmas kapacitással. 1998 és 2006 között zajló felújítások eredményeképpen minden medence megújult, a strandmedencék vízforgatóval, a gyógymedencék korszerű hidraulikai berendezésekkel lettek ellátva.

Persze a csapat csak a büféig jutott. A gyönyörű épület épp elég lehetőséget adott a rajzolásra, festésre. 
 A büfé

  A csapat ellepte a büfét..









 Volt aki kifelé nézett: 





Végül is sok kép készült: 

A közös rajzolás eredménye

No comments:

Post a Comment