Kiállítások
A csoport tagjainak egyéni kiállításai
Molnár Regina - Csongrádi János - Ligeti Zsuzsa
Csapatunk már 2017 tavaszán bemutatkozott a Tompa utcában, majd ősszel a Lakásgalériában. Három tagunk egyéni kiállítással örvendeztetett meg.
Csongrádi János először vetített képes előadásom mutatta be korábbi, valamint az utóbbi időben készült rajzait. Egyre többet rajzol.
Munkája mellett neki is leginkább utazásai között nyílik rá alkalma - no meg az Urban Sketchers csoporttal. Mivel ezeknek sikere lett, felkérték egy önálló bemutatkozásra. A budai Mária tér 1-ben lévő Zöldike klubban barátok, ismerősök körében október 12-én "nyitotta meg magát" János:
"A
kiállítási meghívó címe Útirajzok, azonban ezt szeretném annyiban módosítani,
hogy talán nevezhetjük a szép hangok és szép vonalak dicséretének is.
Biztosan hallottatok arról, hogy Finnországban hamarosan
eltörlik az iskolai oktatásban a tantárgyakat. Meggyőződésem, hogy az egyik
legmagasabb rendű emberi tevékenység a tanítás. Mit, hol és hogyan oktatunk.
Régóta foglalkoztat ez, ahol csak alkalmam adódik, beszélek vagy írok erről.
Hogy kötődik ez az utazáshoz, az útirajzokhoz? Hamarosan meg
fogjátok érteni.
A jelenleg ismert tantárgyi struktúra a tudományos és művészeti
területek, diszciplínák merev szétválasztásán alapul. Véleményem szerint
azonban az egymást követő korszakokat megismerve eszmetörténetet, tudományos és
kulturális fejlődéstörténetet kellene oktatni, ahol feloldódnak a merev
tantárgyi határok. Tanuljuk-tanítsuk meg, hogy egy adott korszakban, történeti
helyzetben hogyan gondolkodtak, hittek istenükben az emberek. Mit építettek,
milyen matematikai formulákkal számoltak, a társadalmi érintkezésnek milyen
formái alakultak ki. Hogyan művelték földjeiket. Mit ettek, hogyan öltözködtek,
táncoltak, milyen zenét hallgattak. Így egy átfogó kép alakulhatna ki az adott
korszakról, lehetővé válna egy valós érzület kialakulása.
Ha elmegyünk egy idegen országba, akár a távol-keletre is,
idegenként pontosan így érzékeljük és ismerjük meg a világot. Általános,
egységes benyomásaink alakulnak ki az embereket és életüket megismerve.
Thomas Mann így ír egyik regényében:
"Kétnapi utazás sokkal jobban eltávolítja az embert - kivált a fiatal, az
életben még kevéssé gyökerező embert - köznapi világától, mindattól, amit
kötelességének, érdekének, gondjának, reménységének nevezett, mintsem a
pályaudvarra menet a bérkocsiban megálmodta volna. A tér, amely kerengve,
hátrafelé elmaradozva közéje és tenyészhelye közé furakszik, olyan erőkről tesz
tanúbizonyságot, amelyeket többnyire csupán az időnek tulajdonítanak; óráról
órára belső változásokat hoz létre, amelyek erősen hasonlítanak az idő okozta
változásokhoz, bizonyos tekintetben azonban felülmúlják emezeket. Mint az idő,
a tér is feledést szül: de olyan módon teszi ezt, hogy az ember személyét
kioldja kapcsolataiból, eredeti és szabad állapotba helyezi, sőt még a
pedánsból, a nyárspolgárból is szempillantás alatt amolyan csavargófélét
csinál. Azt mondják, az idő Léthe vize; de az idegen levegő is valamiféle ital,
s ha hatása tán kevésbé alapos is, de annál gyorsabb.
Hans Castorp is tapasztalt valami effélét."
Így kapcsolható tehát össze az oktatás szerepe, az, hogy reális,
elfogulatlan képünk alakuljon ki bennünk a világról és az utazások fontossága.
Ez a kiállított néhány útirajz ennek dokumentálására (is)
törekszik. Továbbá kísérletet tesz annak megértetésére, hogy sokkal több minden
köt össze bennünket egy humánus világban, mint ami elválaszt, hiába is
próbálják ezt általam mélyen megvetett és elítélt hatalmi törekvések
megváltoztatni.
Így nyitottam meg hát magam magam. Lélekben is."
Az egyszerű környezetben, kartonra ragasztott rajzok remekül hatottak. Az All The Ages kamarakórus Pfeiffer Gyula vezetésével goszpeleket énekeltek, remek hangulatot teremtve. A rajzok valóban útirajzok, a közelmúltban meglátogatott városok, tájak elevenednek meg rajzain. Mint az Urban Sketchers Budapest csoport aktív tagja, ezek a helyszínen készülnek. Mi, akik együtt rajzolunk vele, számtalanszor láttuk az aprólékos, gondos tollrajzok elkészültét.
A csoport közös kiállításán már szépen keretbe helyezve a rajzokat még jobb hatást ért el. János étvágy megjött, most ő szervezi a csoport új kiállítását.
Molnár Regina életét megváltoztatta az El Camino. Mire végig járta, megérett benne az elhatározás, hogy festeni fog, munkáját be is mutatja másoknak.
Blogjában így vall erről:
"Ma azon gondolkodtam, van-e elegendő időnk, hogy ne azt csináljuk, amit igazán szeretnénk, hogy ne azt éljük, ami felé a szívünk húz? Te hány olyan embert ismersz, aki csak azért nem kezd bele abba, amit nagyon szeretne csinálni, mert egyszer valaki azt mondta neki, hogy "te ehhez kevés vagy"? Hány ember van körülötted, aki azért nem kezd bele valamibe, mert nincs elég hite, mert nem látja a megvalósulás útját? És aki nem mer hobbijának élni, azt magasabb szintre emelni, hogy abból akár meg is élhessen? Mindannyian ismerünk ilyen embereket, talán mi magunk is ebbe a csoportba tartozunk. De vajon mi kell ahhoz, hogy elhiggyük, igenis képesek vagyunk létrehozni valamit, képesek vagyunk kilépni abból, ami nem tesz boldoggá és van elég időnk bármire, amire csak szeretnénk? Nekem az kellett ehhez, hogy idén betöltsem a negyvenet. Már év elején az járt a fejemben, hogy annyi mindent tervezgettem fiatalabb koromban, amiket végül nem valósítottam meg. A caminora is 8 évig készültem. Fogalmam sincs, mi tartott idáig. Talán a félelmeimmel való viaskodás, a önbizalomhiányom vagy a kifogások. Idén elkezdtem azt érezni, hogy nem engedhetem meg ezt többé magamnak. Soha nem tudhatjuk, mikor jön el életünk utolsó napja, amikor majd mindazt bánni fogjuk, amit nem tettük meg. Soha nem tudhatjuk, hogy lesz-e újabb lehetőségünk, ha elszalasztjuk a jelenlegit. És soha nem tudhatjuk, hogy mire lettünk volna képesek, ha meg sem próbáljuk. Elkezdtem az itt és mostban élni és minden lehetőséget megragadni, ami szembejön velem. És higgyétek el, a lehetőségek ott vannak az orrunk előtt, csak sokszor a vélt vagy valós problémáinkon keresztül nem látjuk meg őket. Nem kell megvárni, míg készek, jobbak, tökéletesek leszünk, hanem egyszerűen csak lépni kell. Az első lépés a legnehezebb, félelmekkel, bizonytalansággal teli, de a következő lépés csak akkor mutathatja meg magát, ha az elsőt meg mered tenni. Nincs mitől tartanod, ha szívből érzed, azt teszed, amire mindig is vágytál, ami a te utad. Ilyenkor az égiek támogatnak. Az sem baj, ha vannak nálad jobbak, te tudd, hogy mit szeretnél elérni és légy hajlandó ezért minden tőled telhetőt megtenni. Ez a legfontosabb, hogy tégy érte és ne csak várd, hogy valaki majd felfedez, segít, menedzselni fog magától. Ha passzívan várod a csodát, az álom, csak álom marad. Merd élni az álmodat!"
Első kiállítása december 1-én nyílt az Őrmezői Közösségi Házban. Címe mi is lehetne más: El Camino.
A kiállítás sikerét jelzi, hogy riport jelent meg Reginával a kiállításról az Újbuda című újságban. Aztán, hogy egy üzlet beindul, a Festő Party házban január 20-án nemcsak Regina képeit lehetett megnézni, de együtt is lehetett vele festeni.
Az El Camino Portugués' képei Budapest egyik legjobb
közösségi irodájának falát díszíthetik egy darabig. Aki arra jár, nézzen be,
minden érdeklődőt szeretettel fogadnak az UP CENTER munkatársai a Bartók Béla
út 29.szám alatt. Aztán meghívást kapott a Anker's -től a Vadart egynapos kiállításra.
Ide ipari témájú akvarelljeit vitte:
örülünk regina sikereinek, kívánjuk, haladjon tovább a megkezdett úton.
Ligeti Zsuzsa gyakorlott kiállító. ötödik éve vesz részt Kaposvárott a MiniArt nemzetközi fesztiválon, ahová 10 kicsi alkotást lehet vinni: 4 darab 10x10 cm-es, 3 darab 10x5 cm-es, és 2 darab 5x5 cm-es miniatúrát. Ez igazán Zsuzsa műfaja, hiszen "normálisan" is alig tenyérnyi grafikákat készít.
2017-ben Erdélyben készült rajzait mutatta be Kaposvárott.
Ugyancsak szerepel a Vizuális Művészeti Hónap grafikai pályázatán, ahol idén oklevelet szerzett, vele együtt kiállítási lehetőséget a Budapesti Művelődési Központban.
Van egy eldugott galéria a Haris közben, a Budapesti Művészeti Egyesület fenntartásában. karácsony előtt Zsuzsa itt mutatott be képeket - ezek a karácsonyi vásáron mind elkeltek, valaki már otthon gyönyörködik bennük.
Míg a BMK-ban csak 10 grafikáját mutathatta meg, lehetősége nyílt a Lakásgalériában önálló kiállítást rendezni. 71 képét vitte ide, ahol nagy érdeklődéssel nyílt meg január 27-én a kiállítása.
"Lehet-e notesszel, jegyzettömbbel fényképezni? Ez, a látszatra abszurd kérdés, mintha azt kutakodná, lehet-e labda nélkül gólt rúgni, motor nélkül autózni... Zsuzsa mégis ezt teszi, amikor noteszét mindig magánál tartja de valahogy úgy, int egy jó riporter, elkapja a pillanatot. Azaz nemcsak mintha, hanem éppen úgy fényképez a jegyzettömbbel, mint egy vérbeli fotográfus. Az élmény frissessége, egyedisége, primer hatása épp olyan, mint egy apparátussal rögzített pillanatképé. Ezt a pillanatnyi expozíciós hatást biztos kézzel éri el. nem keresgél, hanem beletalál. Nála a látvány maga a cél, nem az általa keltett érzettel akar hatni. de azért elmondhatjuk, ő sem azt látja, ami van, hanem az van, amit ő meglát. A vonalak frissességgel, hihetetlen biztonsággal, de nem rutinból kísérik a kéz akaratát, gesztusát. Amit egyszer letesz a papírra az alkotó, az ott marad. Ezek a rajzok nem korrigálhatók, a technika nem teszi lehetővé, még a javítás lehetősége is kizárt. Micsoda lényeglátó szem kell ehhez a rajzmódszerhez, technikához, milyen érzék a karakter, a hasonlóság megteremtéséhez, szóval ahhoz, hogy önálló műalkotás szülessen."
Pilaszonovich Irén művészettörténész.
