2017. január 30., hétfő


62. közös rajzolás a Párizsi Nagy Áruház Lotz termében

2017. január 21-én délelőtt

A Párizsi Nagy Áruház (korábbi nevén: Divatcsarnok) elődje, a Terézvárosi Kaszinó, Petschacher Gusztáv tervei szerint épült 1882-ben. Első átalakítását 1909-ben kezdték el, miután Goldberger Sámuel megvásárolta az épületet, hogy francia mintára a kor legmodernebb áruházát alakítsa ki benne. A áttervezésre Sziklai Zsigmond kapott megbízást. Az Andrássy út felé néző homlokzata szecessziós stílusban épült. Az áruház 1911. március 3-án nagy közfigyelem mellett nyílt meg. A hétemeletes, szecessziós stílusú épület messze kiemelkedett az Andrássy út egységes eklektikus házai közül. A döbbenetes méretű, fedett, márványoszlopos hall, amely négyemeletnyi magasságig körülfogta az összes áruosztályt, az aranyozott lépcsőfeljárók, a Zsolnay díszítőelemek, Róth Miksa üvegablakai és az üvegfalú, tükrös felvonók azonnal elkápráztatták a belépőket. 


A háborúban az épület szerencsére nem sérült meg, de az államosítást követően nem eredeti rendeltetésére, hanem könyvraktárnak használták. 1858-ban – immár Divatcsarnok néven – nyitották meg újra. Gyermekként többször jártam benne. Imádtam a mozgólépcsőket. A Lotz teremben cipő-osztály működött. 1967-ben műemléki védelmet kapott. 1999-ig a Centrum Áruházak üzlethálózat tagjaként üzemelt, majd bezárták, és 2001-től a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében állt. 2005-ben az ORCO Property Group vásárolta meg az államtól és újította fel. Az épület első bérlője, az Alexandra könyvesház 2009. november 10-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A könyvesbolt a földszinten van, a mozgólépcsőkön lehet feljutni a Lotz-terembe, ahol elegáns kávézó működik. 
Hogy miért is nevezik a Lotz-termet Lotz-teremnek, a válasz a Divatcsarnok fedett üvegudvarából a Lotz-terembe lépve egyértelművé válik: az eredeti állapotába visszavarázsolt terem mennyezetére tekintve Lotz Károly freskókkal találkozhatunk. Igaz, nemcsak Lotz freskókkal találkozhatunk, Feszty Árpád is dolgozott itt.  
Ha van affinitás további klikkre, belinkeljük ide Lotz Károly egy másik termét, egy, a Parlamentben található Lotz-freskót, vagy Feszty-körkép Ópusztaszeren.



Sokan gyűltünk össze, tizenöten nem is fértünk el egy asztalnál. Újabb két tagot üdvözölhettünk ezen a rajzoláson: Borsos Líviát (Loloit) és Sós Enikőt. Reméljük máskor is jönnek rajzolni. A környezet és a kávéház és közönsége elég témát adott a rajzoláshoz. 








Mivel nem tudtam végig maradni, elmaradt a rajzok közös fényképezése, és kérésem ellenére nem mindenki tette fel alkotását facebookra, többnyire a gyenge fényben készült fotókat tudok csak közre adni.

Lévay Örs a hideg ellenére már kint rajzolt (na jó, épp szemben parkolt)

Mag Zsuzsát a mozgólépcső ihlette meg

A pazar belső többeket megragadott


Lévay Örs


Csongrádi János

Ligeti Zsuzsa

Rostás Ica

Magdalena is a termet festette, de sajnos csak ennyi látszik belőle:



A részletek is rákerültek a rajzokra:
Horváth Izabella

Tam Korsun
Rostás Ica

A kávézó közönsége is rákerült néhány rajzra:

Nagy Zsuzsa

Soós Enikő



Rita Korsun
Horváth Izabella

Mivel több, mint egy hét telt el a közös rajzolás óta (sízni voltam), nem biztos, hogy jól emlékszem mindenre. Írjatok, ha valami elírás történt. Aki csak ezután küldi el az ott készült rajzot, utólag is fel tudom tenni. 
Ligeti Zsuzsa















2017. január 15., vasárnap

Ősember: Barlangrajzok. Urban Sketchers Tugedör
Beszélgetés Harka Ágnessel

2017 január 10-én délelőtt Harka Ágnes, a Budapesti Képzőművészeti Szabadegyetem tanára tartott előadást a fenti címmel a Fugában, az Urban Sketchers Budapest csoport érdeklődőinek. A résztvevők szerint jó ötlet volt, új perspektívákat nyitott a városi rajzolók előtt. 


Mivel én nem vehettem részt az előadáson (halaszthatatlan unokázás összekötve disznóvágással) leültem beszélgetni Ágnessel, hogy azok is értesüljenek az ott elhangzottakról, akik velem együtt nem voltak ott, de érdeklődnek a téma iránt.  

LZs: Miért éppen az ősember?
HA: Úgy érzékeltem, a csoport tagjai rajzain többször megjelenik az emberábrázolás, és azt gondoltam, talán lesz fogadókészség bővebben foglalkozni vele. Nagy Zsuzsával abban állapodtunk meg, hogy szabad kezet kapok egy több lépcsős előadássorozathoz, melynek ez az első darabja. Azért az ősember emberábrázolásaival kezdtem, mert az a véleményem, az ősi emberábrázolások sok tanulsággal szolgálhatnak a városi rajzolóknak.

LZs: Milyen tanulságokra gondolsz?
HA: Elsősorban a lényeg megjelenítésére. Az ősember technikai eszköztárában nem sok minden volt. Ezért a legjellemzőbb formákat, alakokat rögzítette. A városi rajzolónak is az a feladata, hogy elkapja a lényeget. Például Akár állatokról, de itt mi inkább az emberekről beszéltünk, csak a legjellegzetesebb részeket emelték ki: pl. a fejet. Arc nincs is, legfeljebb két pont a szemnek. Vagy a kézen az ujjak szerepelnek, stb. A lényegkiemelés együtt jár a részletek elhagyásával,

LZs: Ezek szerint sok a hasonlóság az ősi emberábrázolás és a gyermekrajzok között.
HA: Igen, a gyermekrajzok fejlődése megismétli az rajzfejlődés kialakulását, vagyis a három-négyéves gyermekrajzokon az ősember emberábrázolását látjuk viszont. 


Minden hiányosságuk ellenére pontosan tudjuk, mit is ábrázolnak. Az előadásomon közösen kerestük azokat a momentumokat, amikor tetten érhető már az emberábrázolás. 




LZs: Milyen további tanulságokat kínál nekünk az ősi emberábrázolás?
HA: Nagyon pontosan ismerték az anatómiát. A koponyaformák, az ízületek, a görbületek, az arányok, a mozdulatok pontos megfigyelése visszatükröződik a rajzaikon. Érezzük a vadászok lendületét, a futás, lándzsahajítás mikéntjét. Ezért tartom fontosnak, hogy saját élmény alapján rajzoljunk minél többet modell után, ismerjük meg az anatómiát.

LZs: Mit javasolsz a városi rajzolóknak, mit tanuljanak az ősemberektől?
HA: Absztrahálást, Jó körvonalakat, plasztikusságot. A lényeg kiemelését, a részletek elhagyását. Az őket körülvevő jelen megörökítését. 



Elképesztő, mennyi mindent közölnek velünk emberábrázolásaik. Tudjuk, hogy mi a számukra fontos: a vadászat, a nemiség, a közösség, az anyaság. Nem volt fontos a személyiség – hiszen arcuk sincs a rajzoknak, szobroknak.






Szerettem volna, ha közös rajzolással fejezzük be, de az idő rövidsége és egyéb körülmények most nem lették lehetővé. remélem, hamarosan újra összejövünk, és akkor már rajzban is kifejezhetjük gondolatainkat.
LZs: Köszönöm a beszélgetést.

Harka Ágnessel még három szombaton találkozhatunk 11 órakor a Fugában
február 4-én,
március 4-én,
április 1-én.
1000 Ft/workshop
Az előadásokról bővebben majd a facebook oldalunkon!
Ligeti Zsuzsa

2016. december 19., hétfő

Beszélgetés Csongrádi János építésszel

2016. december 17-én a Fugában


Mióta rajzolsz?

A családi hagyomány szerint szép lovakat rajzoltam. De ezt csak elbeszélésből tudom. Én színes madarakra emlékszem. Mindenesetre szerettem rajzolni. 

A rajz szeretete később is elkísért?

Igen. Középiskolás élményem volt a szülőhelyemhez, Kaposvárhoz közeli somogyi falvak régi házainak felmérése. Egyaránt készültek szabadkézi és szerkesztett rajzok, valamint fotók. Egy diákok számára kiírt néprajzi pályázaton nagy hasznát vettem ezeknek.



Mi történt az egyetemi évek alatt?

Budapesten, építész szakon szereztem diplomát. Ott is kellett rajzolni – hiszen ez a felvételi része is volt. A 120 fős évfolyamban 10-15 hallgató volt, aki igazán szeretett rajzolni.  Magánvéleményem, hogy az ő kezük alól kerülnek ki az igazán jó épületek. Az egyik nyáron autóstoppal bejártuk Görögországot. Ide vittem magammal a rajzmappámat, de sajnos ott maradt egy kamionban. Csak egy fénykép tanúskodik arról, hogy rajzoltam. A kép talán Mükénében készült.

Mi volt az első komolyabb munkád?

A diplomamunkám a balatonszemesi Latinovits-Reich Emlékmúzeum terve volt. Az összefonódó kettős spirál nagy sikert aratott, díjazott lett. 
Szintén csak terv maradt a mesteriskolában készített óbudai Cella Trichora romemlékre készített rekonstrukció. Ennek is sikere volt, a Budai Várban más tervekkel együtt kiállították. A rajzokon keveredik a szabadkézi rajz a szerkesztett rajzokkal. Sőt a kőfelületek fotók, amelyeket eredeti kövekről készítettem és úgy montíroztam össze. Még egy műemlékes élmény: az óbudai Hajógyári szigeten lévő Hadrianus palota rekonstrukciója.
Nagy volt a felbuzdulás, de aztán mégsem került rá pénz, a palota maradványai azóta is a föld alatt rejtőznek (biztonságban).
Érdekes munka volt a budaörsi katonai temető. Ez annyira sikeres lett, hogy Pro Architektura díjat kapott az épület. Eléggé nagy siker volt ez egy fiatal építész számára. Kissé elgondolkodtatott, vajon milyen lehet a választott szakmámmal kapcsolatos jövőképem: hogyan tovább?

Segítette-e munkádat a rajzolás?

Hogyne. A szabadkézi rajznak megvan a maga varázsa. Amikor egy engedélyeztetésre váró lakóház kerül a tervtanács elé, az épített környezetet bemutató rajz jó hangütést és kedvezőbb elbírálást eredményezhet.

Az építészmérnöki munka mellett jut idő a szabad rajzolásra?

Természetesen, de nem napi szinten. Ha utazunk, mindenképpen viszem magammal a rajzmappát. Kutyák, lovak és természetesen épületek. Sokszor ér a vád, hogy rajzaim nem színesek, és nincsenek rajta emberek. Mindenre van példám és ellenpéldám. Ha az ember egyedül rajzol, megáll egy utcasarkon és előveszi rajzfüzetét, az emberek csodabogárnak hiszik. Ezért jó, hogy találkoztam az Urban Sketchers-szel. Nagyon érdekes csoportban rajzolni, még ha nem is tudok minden alkalommal eljutni a közös rajzolásra. Nagy élmény volt, amikor idén ősszel Prágában rajzoltam, megállt mellettem egy turistacsoport. Az egyik tag lemaradt és mutogatta, hogy a hátizsákjában neki is van mappa, amibe rajzolni szokott. Aztán a csoport tovasodorta. Nagyon fontosak ezek a megerősítések, ezt érzem a „gerilla rajzolókkal” együtt rajzolva.

Mi tett rád nagy hatást, amit megörökítettél rajzaidon is?

Utazási élményeim. Feledhetetlen panoráma, ami bangkoki szállodám ablakából elém tárult. Talán sikerült visszaadni a hatalmas város méreteit. 


De itthoni élményeim is papírra kerülnek: a balatoni nyaralások, Vác, Kaposvár, Szentendre utcái, a VIII kerület tűzfalai. A VIII. kerület egy építész-rajzoló számára valóságos aranybánya. csodás dolgokat lehet benne találni.  






Mindig tollrajzokat készítesz, vagy kísérletezel mással is?

Kezdeti tanulmányrajzaim ceruzával készültek, mostanában tollal rajzolok, de szeretném kipróbálni az akvarelleket. Egyre több rajzomon jelennek meg a színek. Készítettem néhány kontúr rajzot is. Megdöbbentő, hogy egy vonalnak milyen erős hatása tud lenni.


Minek tekinted a mai előadást?

Ahogy a címben is jeleztem, a világ egy építész életútja a rajzain keresztül. Remek alkalom összegzésre.



Köszönöm a beszélgetést.

Ligeti Zsuzsa

2016. december 13., kedd

Mi történt mostanában?
Mi várható?


Hidegre fordult az idő. Az utolsó közös rajzoláson lefagyott a kezünk. Megcsappant a két közös rajzolás közt készült alkotások száma. Még Örs sem jelentkezett újabb akvarellel. Úgy látszik, fűtött helyre szorulunk. Néhány rajz azért készült:
Ligeti Zsuzsa: Kilátás az Országházból

Ligeti Zsuzsa: Schönherz kollégium

Ligeti Zsuzsa: Gellérthegy a pálos kolostorral
Ligeti Zsuzsa: Rudas fürdő
Ligeti Zsuzsa: Az Országház főlépcsőháza

Ligeti Zsuzsa: Az Országház főlépcsőháza
Ligeti Zsuzsa:  Déli társalgó az Országházban
Ligeti Zsuzsa: Hosszú folyosó az Országházban
Ligeti Zsuzsa: Kupolaterem az Országházban
Ligeti Zsuzsa: Koronaőrök

Ligeti Zsuzsa: Szünet a Zeneakadémián

Ligeti Zsuzsa: Trombitaszóló

Ligeti Zsuzsa:  Zongorakíséret

Ligeti Zsuzsa:  Hegedűszonáta


Mag Zsuzsa: Bény

Nagy Zsuzsa: Margit-híd

Csongrádi János: Prága

Csongrádi János: Prága

Csongrádi János: Prága

Horváth Izabella: Auguszt cukrászda



Most szombaton ( december 17-én) a Fugában Csongrádi János rajzait tekinthetjük meg rendhagyó kiállításon: vetíti őket. 



Pro Architectura-díjas építész. 1990-ben végzett a BME Építészmérnöki karán Diplomadíjjal. Később a Mesteriskola XIV. ciklusán, majd a BME Középülettervezési Tanszékén a DLA képzésben vett részt. Mestere Török Ferenc volt. Önálló szakmagyakorló építészként lakó- és középületek tervezésével, valamint a megvalósulás során az építkezések műszaki vezetésével foglalkozik. A JAC Épületszerkezettan című tantárgyának oktatója. 200-ben Pro Architektura díjat kapott az általa tervezett I. világháborús Német-Magyar Katonai Temető fogadóépülete és főkeresztje, Budaörsön.
János néhány hónapja velünk jár rajzolni, látjuk őt alkotás közben. Aki bővebben olvasná gondolatait, itt megtalálja: 
http://epiteszforum.hu/csongradi-janos-epitesz-monologok 

Már biztos, hogy január 7-én Harka Ágnes tart előadást a Fugában Barlangrajzok - ősember "urban sketchers". 
A későbbiekben Lovász István akvarellista (https://www.facebook.com/Wet-Brush-137867776375267/, )
és Pomothy László (https://www.youtube.com/watch?v=GJXXyDI5xqU) jön hozzánk. 
Szoboszlay András bevette magát a Játékszínbe: 
"Pont egy éve voltam egy népzenei koncerten ahol a színpadon a zenekar és táncosok kísérték a szóló énekesnőt. Mindenki azért játszott, hogy egy nagyszerű össztánc, egy közös produkció jöjjön létre. El is gondolkoztam azon akkor, hogy én képzőművészként, hogy tudnék alkotni másokkal közösen egymás művészetét kiegészítve, egy nagyobb teljesség céljával. Amikor egy rajzom kapcsán felmerült az ötlet, hogy kiállításom lehetne a Játékszínben, ami ráadásul a Kölcsönlakás darab bemutatójának apropóján nyílna meg, hirtelen minden adott volt, főként a téma… olvadjak be a próbákba, örökítsem meg azt a folyamatot, ahogy a színészek a rendezővel együtt kibontják és felépítik ezt a darabot. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a születési folyamatot átélhettem, végigrajzolhattam, és a képeimben tovább adhatom most a nézőknek ezeket a pillanatokat. Ezek a pillanatképek mind helyszínen születtek, az elmúlt hónapban. A technika segítségével nagyítottuk ki őket. Az eredeti rajzok és a nyomatok is megvásárolhatóak."










Tegnap este volt a Játékszínben a Kölcsönlakás című darab díszbemutatója. Szenzációsan sikerült. és bár rengetegszer láttam már a próbák alatt, mégis teljes szívből nevettem végig újra. A darabbal együtt megnyílt a próbákon rajzolt képeimből összeállított kiállítás. Ha megnéztétek a darabot, így betekinthettek a kulisszák mögé is. Köszönöm a lehetőséget. 

 Szép István és Bíró Erika aranyos bögréket készített karácsonyra. Két alkalommal, 7-én és 17.én a Görbe Bögre kávézóban (Rökk Szilárd u. 3) lehetett megvenni. 

Ligeti Zsuzsa rajzait november 20-án délután a MOM Kultúrházban lehetett látni, az Erdélyi Helikon íróinak jubileumi ünnepségének kísérő rendezvényeként. Főleg erdélyi rajzait állította ki.