Thursday 5 December 2019

127.. közös rajzolás 2019. november 25-én 

a Ráth György villában


A Ráth György-villa az Iparművészeti Múzeum egyik fiókintézménye Budapest VI. kerületében (korábban itt Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum filiája is volt). A villa 2018. szeptember 14-től A mi szecessziónk című állandó kiállítással nyitotta meg újra kapuit, mely az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének[1] legjelentősebb darabjait mutatja be, és teszi elérhetővé az Iparművészeti Múzeum főépületének rekonstrukciós munkálatai alatt is a nagyközönség számára, egyúttal méltó emléket állítva Ráth Györgynek, a múzeum első igazgatójának.

Ráth György (1828-1905) az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója volt. Műgyűjteménye révén, mely a korszak egyik legjelentősebb polgári gyűjteménye volt, széleskörű elismertséget szerzett már a maga korában. Mint rajta kívül sokakat, tevékenységében őt is a lakberendezés vezérelte.1901-ben vásárolta meg a Városligeti villát, amit feleségével együtt műtárgyakkal rendezett be. Az épületet Györgyi Géza alakította át, a lépcsőkorlátot a századforduló kiváló vasművésze, Jungfer Gyula készítette, a lépcsőház és a hall bútorzatát pedig a magyar szecesszió kiemelkedő egyénisége, Horti Pál elképzelései alapján készítették.
Ráth minden javát feleségére, Melcsiczky Gizellára hagyta. Célját, hogy gyűjteménye az Iparművészeti Múzeum tulajdonába kerüljön, özvegye valósította meg, aki úgy döntött, hogy ajándékba adja a tárgyakat, azzal a kikötéssel, hogy “Ráth György Múzeum név alatt együttes és oszthatatlan, nyilvános jellegű egészet képezzenek s az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum kiegészítő részét alkossák, valamint, hogy annak kezelése alatt álljanak.” Ennek eredményeként Ráth gyűjteményéből a fasori villában létrehozták az Országos Ráth György Múzeumot. A főváros új látványosságát 1906 novemberében ünnepélyes keretek között mutattak be a sajtó képviselőinek, de az uralkodó, Ferenc József is megtekintette azt 1907. január 8-án
A Ráth Múzeum önállóságának és gyűjteményeinek felszámolása a második világháborút követően, a proletárdiktatúra létrejöttével és a szocialista ideológia előretörésével kezdődött: egy nagypolgári lakásberendezés fenntartása, azaz a “Ráth Múzeum önálló Múzeum felállítása ideológiai és didaktikus szempontból teljesen indokolatlan, sőt káros is lenne.”
1954 elején a múzeum épülete a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum kezelésébe került; megnyitották a Kína kiállítást és a múzeum neve is Kína Múzeum lett. Az intézmény eredeti leltárába tartozó műtárgyakat különböző múzeumi gyűjteményekbe (Szépművészeti MúzeumMagyar Nemzeti MúzeumMagyar Nemzeti GalériaHopp Ferenc Kelet-Ázsiai MúzeumIparművészeti Múzeum) olvasztották be. Az épület a rendszerváltást követően visszakapta eredeti nevét, és továbbra is keleti kiállításoknak adott otthont, egészen bezárásáig, 2014-ig. Ráth Györgyre ekkor már csak a rekonstruált ebédlőben megnyitott emlékszoba emlékeztetett.

 





A villa 2018 szeptember 14-től Ráth György-villa néven, A mi szecessziónk című állandó kiállítással nyitotta meg újra kapuit, mely az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének legjelentősebb darabjait mutatja be, és teszi elérhetővé az Iparművészeti Múzeum főépületének rekonstrukciós munkálatai alatt is a nagyközönség számára, egyúttal méltó emléket állítva Ráth Györgynek, a múzeum első igazgatójának.

Nyolcan rajzoltunk a szép múzeumban - párhuzamosan egy születésnapi buli bonyolódott. A múzeum munkatársai nagy hozzáértéssel vezették végig a szobákon a gyermeksereget és nagyon ötletes módon tanították meg őket nézni és látni. 

A szép épület és a szép tárlat rajzra csábított mindnyájunkat. 





Harrach Orsi: Öltözőszoba








Ligeti Zsuzsa: Lépcsőház






Mag Zsuzsa

Cseresnyésné Bécsy Zsuzsanna





Szentpéteri Zsuzsa: Ebédlő


Cseresnyésné Bécsy Zsuzsa: Ebédlő

Ligeti Zsuzsa: Szalon

Ligeti Zsuzsa: Magyar szecesszió



Mag Zsuzsa Bútorok


Rostás Ica: Páva

Cseresnyésné Bécsy Zsuzsa: Ablak és korlát


Horváth Iza: Kerámiák


Ligeti Zsuzsa: Pezsgősvödör

Simon Tibor: Pillangó
Kozári Adél: Ékszerek

Kozári Adél: Pillangó



Ligeti Zsuzsa: Óra


Szentpéteri Zsuzsa: Ablak

Horváth Iza: Kerámia

A jó hangulatú rajzolás végén látható a közös munka:


Sajnos nem mindenki tette fel a csoport facebook oldalára az alkotásait, így csak azok kerültek ide, melyeket én fotóztam le, ott helyben. 
Az Urban Sketchers alapelve (manifesztuma) tartalmazza a 7. pontban, hogy rajzait megosztja az interneten. Ha a többi pontot betartjuk, ezt miért nem?

A blog jobb szélén olvashatjátok, érdemes újra és újra elgondolkozni rajta. 
Ligeti Zsuzsa

No comments:

Post a Comment