2018. április 27., péntek

87. közös rajzolás a Feneketlen tónál


A tó 1877-ben keletkezett, amikor a jelenlegi Kosztolányi Dezső tér helyén állt egykori téglagyár munkásai egy agyaggödröt mélyítettek, ami során felszín alatti vízfolyásra bukkantak. Területe 1,1 ha, mélysége 4-5 méter. Számtalan mesébe illő legenda kering a XI. kerületi Feneketlen-tó furcsa nevének eredete kapcsán. nem "feneketlen, a tó medencéjében az oligocén kori kiscelli agyag pirittartalma tömény keserűvizet képez. A Feneketlen-tóban mély tavakra jellemző termikus ugróréteg alakul ki, ez alatt az erős kénhidrogén-tartalmú vízben az élet nem képes kialakulni. A tó utánpótlása a kiscelli agyagon összegyűlt talajvízből származik. A tó vízminősége az 1980-as években indult romlásnak, ekkor vízforgató berendezést építettek be, amely a feneketlen-tavi horgászegyesület szorgalmazására készült el.
A tó körül a XX. század elején kezdtek lakóházakat építeni és ekkor épült a ciszterciek temploma és iskolája is. A második világháború bombázásai nem kímélték a környéket, és a hányatott sorsú tavacska újra sittlerakó teleppé vált. A lakók és a hatóságok csak 1957-ben kezdték meg a parkosítást a tó körül, és a területet el is nevezték Ifjúsági parknak. Nem sokára étterem is épült itt, a Park. 1959-ben pedig már állt a szabadtéri színpad. A színpad épülete leromlott, hajléktalanok vertek benne tanyát. Az étterem is hányatott sorsú, most Hemingway néven fut, borsos árakkal. 
A fővárosban itt épült elsőként remek járszótér - én még Pestlőrincről is oda vittem játszani a gyerekeimet, akik ma 42-48 évesek. Azóta megújult, a tó körül futópálya épült.

A tó parton meghonosodott nád több állatnak ad otthont. családok, kisgyerekes anyukák nézegetik a totyogó kacsákat, a napozó teknősöket.


Tízen gyűltünk össze ezen a szép tavaszi napon. Hamarosan mindenki talált magának rajzolni valót. 


Éva és Zsuzsa

Amíg Tam alkotott, a lánya tanult


 Móni

Éva

Zsuzsa

János

Zoli, aki először jött velünk

Akiket a fák érdekelték:
Csongrádi János

Turny Zoltán

Turny Zoltán

Akik a Kosztolányi Dezső tér felé eső házak ragadtak meg:

 Ligeti Zsuzsa

Andorka Éva

A cisztercita templom több képre is rákerült:
Andorka Éva

Ligeti Zsuzsa

Szentpéteri Zsuzsa

Mag Zsuzsa


Végül itt a díszes társaság. A képről Turny Zoli lemaradt, mert későn tekert vissza a kerékpárján. 

Az elkészült munkák

A fotóról látni, nem mindenki rakta fel az oldalunkra az alkotását, Ennyit tudtunk begyűjteni. Ha felteszi, pótoljuk!

Olvassátok és terjesszétek a blogot. Eddig 19 990 alkalommal nézték meg, az elmúlt hónapban 697-en. Legtöbb olvasónk Ukrajnában van (270), majd Magyarország követi (159), és az USA (143). Segíts, hogy még több emberhez eljusson. Osszátok meg a saját oldalatokon! Köszönjük
Ligeti Zsuzsa






2018. április 16., hétfő

 Kiállítás Óbudán 2018. március 18-31.


Csongrádi János lelkes tagunk óbudai lakos. Ő találta ezt a lehetőséget Óbuda Főterén, az Esernyős Galériában.

Válogathattunk a nevekben: Esernyős kávézó és galéria és Art  Gallery, Információs központ,  Szindbád rendezvény tér. 
Elkészült a meghívó is, belekerültünk az óbudai programfüzetbe is. Mindkettőt Csongrádi János rajzai díszítették.


Sok-sok egyeztetés , félreértés és félreolvasás után gyűlt össze a csapat 18-án, vasárnap délután felrakni a képeket. 







A kiállítók: 
Csongrádi János
Horváth Izabella
Ligeti Zsuzsa
Lévay Örs
Nagy Erika
Nagy Zsuzsa
Olga Lo
Tóth Zsuzsa
Rostás Ica

A megnyitó előtt a szomszédos Esernyős kávézóban tartottuk 86. közös rajzolásunkat. 






Andorka Éva

Horváth Iza

Ligeti Zsuzsa

Ligeti Zsuzsa

Kivételesen hétfőn volt a megnyitó. Előtte négynapos hétvége volt, március 15-i ünneppel. A rendkívüli időpont ehhez alkalmazkodott. Úgy látszik az időpont jól választottuk , sokan jöttek el a megnyitóra.


Csongrádi János megnyitója után kellemes, jó hangulatú beszélgetés alakult ki a képek előtt.





Végül egy látogató megjegyzése: "Szívből gratulálunk Nektek! Ma kedves barátnőmmel,  megnéztük a kiállításotokat az Esernyősben. Remek alkotások, és a valóságban még szebbek, mint itt a csoportban feltett képeken látszik. További hasonló sikereket kívánunk!"

Ligeti Zsuzsa

2018. március 25., vasárnap

84. közös rajzolás a Zwack Múzeumban

2018. március 4-én



A Zwack márka megalapítása Zwack József nevéhez fűződik, aki 1840-ben  nyitotta meg Pesten  a Marokkó-udvarban,  a mai Erzsébet téren likőrgyárát. Az1880-85 között rendezett világkiállításon két aranyérmet és több elismerő kitüntetést is nyertek a Zwack termékek. 1892-ben a cég kinőve korábbi telephelyeit, a Duna partjára költözött, a termelésnek mai napig is otthont adó, korszerű Soroksári úti  Zwack üzembe. A II. világháborúban bombatámadás tett jóvátehetetlen károkat, az üzemet súlyos pusztítás érte. A termelés 1945-ben, a romos gyár két épen maradt helyiségében indult újra és megkezdődött az újjáépítés. 1948-ban az államosítás az időközben teljesen rendbe hozott Zwackot is érintette, tulajdonosaitól kárpótlás nélkül elvették a gyárat.
Az államosítás után a gyár egy darabig önállóan működött, majd beolvasztották az 1961-ben létrejött Magyar Likőripari Vállalatba, amelynek egyik üzemegysége lett az ötből. Az Amerikába, majd onnan Olaszországba emigrált Zwack család időközben érvényesítette a márkaoltalmat és az állami gyár Magyarországon kívül nem árulhatta a vezérterméket, a Zwack Unicumot ilyen néven. A márkát a hatvanas évek közepén támasztotta fel a két emigrált Zwack fivér, Béla és János. Milánóban gyárat alapítottak és megkezdték a régi receptekre épülő gyártást. A rendszerváltáskor az egykori nagyvállalkozók közül elsőként Zwack Péter tért haza és rövidesen megalapította a Zwack Unicum Budapest Kft.-t, az egykori Zwack gyártelepen kezdett működni. A rendszerváltás óta eltelt évtizedekben szívós marketingmunkával ismét szilárd  branddé vált a Zwack, számos hagyományos recept és más új recept alapján készített italt állítva elő.


 Maga az Unicum gyártása egy viszonylag komplex eljárás: a gyógynövények egy részét alkoholba áztatják (kivonatolják), hogy a szeszbe ázzanak az íz- és illatanyagaik, míg más részüket az áztatás után még további lepárlásnak (desztillációnak) vetik alá, így emelve ki olyan íz anyagokat, melyeket enélkül más anyagok elnyomnának. A kivonatolás átlagosan 3 hétig tart. Az összetevők szigorúan titkosak, a család őrzi. Maguk a gyártás folyamatában részt vevők sem ismerik a teljes összetételt, azok arányait. A minőség javítása érdekében a lepárlás során sem az elő-, sem az utópárlat (a lepárlási folyamat elején és végén létrejövő még és már nem jó minőségű párlat) nem kerül felhasználásra. A lepárlási és kivonatolási folyamatokból kinyert italkomponensek elegyét pár hétig hordókba teszik és érlelik, majd egy gyártótartályba fejtik át, ahol pontosan meghatározott mennyiségű cukrot adagolnak hozzá. Az így elkészült nyers italt ekkor tölgyfahordókba töltik és körülbelül fél évig érlelik.
Az érlelési folyamatot követően a kész italt gömb alakú üvegekbe töltik és kereszt alakú címkével látják el. Az üveg és a címke szintén része az Unicum tradíciójának. 
A gyár mellett látogatóközpont és mintabolt üzemel. Előre bejelentkezve  megnézhetjük 
a régi lepárlót

 lemehetünk a pincébe, ahol az érlelés történik

sőt megkóstolhatjuk a két zászlóshajót, a hagyományos és a szilvás Unikumot. 

Iza, Zsuzsa, Ica, Örs és Erika. Olga még rajzol valahol, Rebeca korábban elment.
Kicsiny, de elszánt csapatunk végig loholta a szervezett vezetést, aztán kiszivárogtunk az udvarra, a gyönyörű régi gyárépületeket rajzolni. 



A Látogatóközpontban 20 perces filmet mutatnak be a Zwack család és az Unicum történetéről. Az emeleten pedig kis múzeum,  a megmaradt emlékekkel, mini-palack gyűjteménnyel.

A múzeumi részben készült rajzok:
Mag Zsuzsa


Rostás Ica
A rajzokon a gyár gyönyörű pecsétje, amit a pénztárban lévő hölgy nyomott a rajzainkra.


Örs összeállítása a múzeumról

Lepárlók:

Lévay Örs (a helyszínen)
és otthon kiegészítve

Ligeti Zsuzsa

Mag Zsuzsa

A gyárkémény:
Rostás Ica

Horváth Iza

Ligeti Zsuzsa

Gyárépületek:
 Ligeti Zsuzsa

 Ligeti Zsuzsa




Horváth Iza

Végül Olga Lo alkotása a lényegről:


Szóljatok Rebecának, hogy töltse fel a rajzait!

Ligeti Zsuzsa