Wednesday 12 October 2016

54. és 55. közös rajzolás


Szeptember 24-én a Várba hívtuk rajzolni a csapatot, de csak hárman jöttek össze (Ica, Miki, Örs). Többen külföldön voltak, a facebook csoportban láttuk is az ott készült rajzokat, vagyis "igazoltan" voltak távol. Én az Adrián múlattam az időt. A közös rajzoláson kevés fotó készült, rajz több.


Sajnos Icától nem sikerült képet szerezni, de Örs és Miki nagyon termelékeny volt, kihasználták a szép időt:

Lévay Örs

Lévay Örs

Lévay Örs

Lévay Örs

Mészáros Miki

Mészáros Miki

Mészáros Miki

Mészáros Miki

Mészáros Miki

Mészáros Miki

 Mészáros Miki
Mészáros Miki

Mészáros Miki

Mészáros Miki




Október 2-án délelőtt jóval többen jöttünk össze a Lőrinc pap téren. A tér kicsi, uralja a Zichy-palota és a Jézus szíve templom. A rée része a Palitanegyednek, néhány perces sétával a negyed más szépségei is elérhetők.
Palotanegyed Budapest VIII. kerületének része, amely a pesti belváros közvetlen folytatásaként a Nemzeti Múzeum mögött keleti irányban benépesült területet jelöli. Az Astoriától kiindulva a Rákóczi út, a Nagykörút, az Üllői út, a Kálvin tér és a Múzeum körút által határolt terület.

Az egykori József utca 33. telkét 1873-ban Kubinyi Miklós vette meg. A földbirtokos, aki többek között táblabíró, jogász, régész is volt, pesti tanulmányit követően Árvára került. 1865-ben alügyészi állást kapott, majd ’75-től Zichy Edmund árvai családi birtokának jogigazgatója lett. Pesti telkét pedig 1896-ban Zichy Nándor, a kor egyik legnagyobb katolikus politikusa vette meg feleségének, Zichy LíviánakHavel Lipótot és Hofhauser Antalt érte a megtiszteltetést, hogy számukra egy neobarokk palotát tervezzen. A kétemeletes ház építésére az engedélyt az FKT, Podmaniczky aláírásával megadta. Az azonban, - mint ahogy a Krúdy 11. esetében is - fontos momentum volt, hogy homlokzatnyerés címén jelentős büntetés megfizetésére kötelezték a tulajdonosokat. Ennek okául a József- és a Mária utcák utólagos szélesítése szolgált.  


A gondos tervek alapján az úri bejáró a tér felől esett, a lovaskocsik számára, pedig a mai Krúdy utcából volt a bejárás. Benn az udvari részen istálló, szénapadlás, gazdasági hivatal volt, a felsőbb hat emeleten pedig a kiszolgáló személyzet kapott helyet. Az úri lakrész itt is, mint általában a belvárosi palotákban az utcai frontra nézett az első és a második emeleten. V

A gróf szobrát Orbán Antal formálta meg 1930-ban, melyet 1949-ben eltüntettek. Ma szerencsére újra látható a Lőrinc pap téren. Zichy Nándor gróf mélyen vallásos elhivatottsága a palotával szemközti Jézus Szíve Templom felépíttetésében is jelentős anyagi segítséget jelentett. A templom 1909. áprilisi felszentelésére összegyűlt az előkelőség. A Zichy házaspár mellett, Wenckheim Krisztina grófnő, Csáky Lujza grófnő, gróf Dessewffy Arisztidné, és többek között Barkóczy Ilona bárónő, mint a templom építésének egyik legfőbb támogatója is megjelent. 

A palotába 1914-től a Budapesti cím- és lakásjegyzék dokumentumai alapján új lakó érkezett gróf Dessewffy Emil személyében. 1928-tól pedig gróf Károlyi Emma birtokolta a palota második emeltének önálló lakását, melyben 1935-ben galériaszintet építtetett Abos Brúnó tervei alapján. 
Az államosítás ezt az épületet is utolérte. A feldarabolt helyiségek kisebb lakásaiban újabb családok költöztek. A gazdátlanná vált ház állapota folyamatosan romlott, de szerencsére 2007-ben részleges, majd 2009-re végleges műemléki védettséget kapott. Ezt megkoronázva, az épület akkor menekült meg a végső pusztulástól, mikor egy olasz vállalkozó fantáziát látva benne megvásárolta, és egy színvonalas 4 csillagos szállodává alakította, mely többször is bizonyított nemzetközi megmérettetésben. Jelentős díjak mellett 2013-ban kategóriájában a legjobb szállodának választották! 
lasdbudapestet.blogspot.hu

Messziről jött vendégrajzolónk is volt, Liz Scotta San Franciscoból. Nagyom megtisztelő volt, hogy együtt rajzolt velünk.



My Sketchbook of San Miguel de Allende by [Scotta, Liz]

Kilencen gyűltünk össze. Nekem sajnos korábban kellett eljönnöm, így a közös csoportkép elmaradt, illetve nem minden alkotásról készült fénykép. Néhány rajzolót a váratlanul hűvös időben sikerült lencsevégre kapni.









A palota, a templom, a környező utcák remek témát nyújtottak:

Rostás Ica: Kút

Anna Z Max: Rajzolók (Liz, Zsuzsa, Miki) a templom előtt

Anna Z Max: Jézus szíve templom



Ligeti Zsuzsa: Zichy palota

Ligeti Zsuzsa: Jézus szíve templom

 Liz Scotta Részletek a Lőrinc pap térről

Liz Scotta: Részletek a Lőrinc pap térről

Csongrádi János (aki először volt velünk): Baross utca

Rostás Ica: Mikszáth Kálmán tér

Mészáros Miki: Mikszáth Kálmán tér, Szentkirályi u. - Reviczky u. sarok

Mészáros Miki: Mikszáth Kálmán tér, Mikszáth szobor

Mészáros Miki: Zichy szobor

Mészáros Miki: Matrjoska bisztró


Rebecca Khan: Zichy palota

Már csak Nagy Erika rajza hiányzik, remélem, hamarosan láthatjuk. Nagy Zsuzsától sem kaptunk semmit (sajnos a szombati rajzom a korábbi majom sorsára jutott...ezért nem tudom feltenni...nyomokban a közös fényképezésen dokumentálásra került : ))) nem sikerült otthon befejezni...(- vagyis sikerült :))))))...de még nem egészen kiforrott a technika, úgyhogy próbálkozom tovább.
Íme a közös rajzolás eredménye:


... és utána a megbeszélés. Anna Z Max és Ligeti Zsuzsa nélkül)


Olvassátok, terjesszétek a blogot! Várjuk továbbra is a rajzokat, amelyeket a közös rajzoláson kívül készítetek. Természetesen várunk a következő, 56. közös rajzolásra.

Ligeti Zsuzsa



No comments:

Post a Comment