2018. január 24., szerda

81. Közös rajzolás 2018. január 20-án a Műjégpályánál


A Városligeti Műjégpálya elődje 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, bár már 1830-ban korcsolyáztak a tó jegén.  A jégpálya megnyitását a Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé, aki hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ezt követően a városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, ami pár éven belül fel is épült Lechner Ödön építész keze alól kikerült tervek alapján. 



1986-ban átalakították, gépház és a kondenzátortelep került beépítésre, új, neobarokk épület került a régi helyére, Francsiek Imre alkotása.  Bár korábban is tervezték műjégpálya építését, az első világháború megakadályozta a tervek megvalósulását. Végül 1923-ban épült meg a műjégpálya. A tómeder betonjában 62 km hosszú csővezetéket fektettek, melyben sós víz keringett és amelyet a zárt rendszerben elpárolgó ammónia mínusz 7-14 fokra hűtött le.  A háborús károk helyrehozatala után napjainkig kisebb-nagyobb gépészeti átalakítások történtek. átfogó rekonstrukcióra 2011-15 között került sor  
Bár azóta több helyen is működik a fővárosban műjégpálya, továbbra is ez a legszebb. Tanúsíthatják azok, akik részt vettek szombat délelőtt a közös rajzoláson. 
  

Örs meg is örökítette a látványt az ablakon keresztül


Ehhez persze először be kellett jutni a melegbe. Az épületben működő café a Műjégpályától eltérő módon nem 10-kor, hanem 11-kor nyitott. Addig a hirtelen komolyra forduló téli időben a hóba lehetett rajzolni.



A kész mű

A hó nem tántorított el senkit a rajzolástól 

Bent a melegben mégis más...





A csapat


,,, és a kész alkotások

Örs Remek bélyegzőket készített, amelyet a közös rajzoláson készült alkotásokra lehet elhelyezni. Néhányan éltek is vele. 

Akiket a környezet ragadott meg:
 Mészáros Miki
 Mészáros Miki

Harrach Orsi

Nagy Erika

Lévay Örs

Mészáros Mikit a korcsolyázók mozgása ragadta meg:












Egyenlőre ennyi alkotást sikerült becserkésznem, A sok résztvevő sok alkotására van itt hely bőven. Várom.
Nekem sajnos ki kellett hagynom ezt a közös rajzolást, mert a héten szürke-hályog műtétem volt. Azért a szemklinikán sem unatkoztam. Első rajzom a műtét után (jobb szememen kötés)


Ligeti Zsuzsa







2018. január 11., csütörtök

 80. közös rajzolás 2018. január 6-án
a Budapesti Történeti Múzeumban

A téli időjárásra való tekintettel megint belső térben való rajzolást terveztünk. Szerencsére fővárosunk számos ilyen helyszínnel rendelkezik. Választásunk a Budai várban lévő Történeti Múzeumra esett. 

A sors fintora, hogy idén a tél még nem kezdődött el, gyönyörű, napos, enyhe idő volt. Sokan gyűltünk össze, öt új résztvevő is csatlakozott hozzánk. 


Aki jól megnézi a fotót, látja, hogy valaki a bejárat mellett várakozás közben már rajzol.

Egy kis riadalom után - mit képzelünk mi, hogy csak úgy, programot szervezünk a múzeumba - elkezdtük a rajzolást. Mint kiderült, a többséget a középkori vár, a gótikus lovagterem és kápolna érdekelte. 



Ezek a részletek a második világháború után, a helyreállítás előtt végzett ásatáskor kerültek elő. 
Egy kis olvasnivaló a királyi palotáról

http://budavar.btk.mta.hu/hu/muemlekek/a-budavari-kiralyi-palota.html?start=1  (ez kifejezetten a korai időkről szól. alul lapozni lehet későbbi korokra)


A csapat (két lány már elment)


Az alkotások - no nem mind, mert ennél több készült.

Akiket a lovagterem ragadott meg - három nagyon különböző technika, azonos élmény

 Bobryshev Sergei

Andorka Éva

Ligeti Zsuzsa

A Lovagteremben lévő kályha is megigézett két résztvevőt:

Mag Zsuzsa


Ligeti Zsuzsa

Erikát a színes ablakok ragadták meg a Lovagteremben (csak néztük, hogy hátat fordít a gótikus íveknek, s lám, mi lett belőle):



Nagy Erika (a fekete fehér rajz a helyszínen készült, a színes befejezés otthon)

A gótikus kápolna három rajzra került rá. Ha rajz közben megmozdultunk, bekapcsolt a CD lejátszó és szép gregorián zenére rajzoltunk.

Rostás Ica

Andorka Éva

Ligeti Zsuzsa

A folyosók, korlátok, ablakok, kiállítási tárgyak számos rajz témájául, szolgáltak:

Rostás Ica

Andorka Éva

Harrach Orsi 

 Bobryshev Sergei

 Szentpéteri Zsuzsa

Szentpéteri Zsuzsa

 Lévay Örs

Lévay Örs


Csongrádi János kinézett az ablakon


Lévay Örs is

A gótikus szoborleletek külön teremben láthatók. itt is készült rajz:


Dobra Anett

Ligeti Zsuzsa

A rajzolás után, kávé és sütemény mellett jó kis beszélgetés alakult ki. Régen volt együtt a csapat. Jó volt az új résztvevőkkel megismerkedni. Reméljük, jönnek máskor is. 

A fotók többsége ott a helyszínen készült, sajnos nem minden alkotásról. Ha elkülditek nekem jobb minőségben )fotó, szkennelés) e-mailben (ligetizsuzsa@t-online.hu), cserélem a képet, illetve pótolom.

Ligeti Zsuzsa