urban sketchers budapest

Monday 7 October 2019

124. közös rajzolás 2019. szeptember 21-én a Jókai kertben

Hűvös, de napos időben jártunk a budai Svábhegyen a Jókai villában. Jókai Mór 1853-ban 2200 forintért vásárolta Schweizer hegedűgyárostól (az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán regények honoráriumából) az akkor kőbányának használt 2 holdas földet.

Az 1850-es években a Svábhegy nagy része lakatlan, erdős terület volt, a magányra vágyó Jókai Mór nem véletlenül keresett erre nyaralót. A sivár, kopott, elhagyott kőbánya helyén pár év alatt valóságos paradicsomot varázsolt, pedig több kihívással is szembesült a gazzal és cserjékkel benőtt területen. A nyaraló elé juharfát, vadgesztenyét, kőrist és hársfát ültetett, amelyek megfogták a szelet. Főleg hazai szőlőfajtákat telepített, és a szőlőgyökértetű (filoxéra) sem állhatott az útjába – míg ez sorra gyilkolta a hazai szőlőtőkéket, a gondos Jókainak nem jelentett problémát a speciális talajgazdálkodásnak hála. Ez a szőlő- és gyümölcsbirtok volt az ő menedéke és alkotóműhelye. Gyümölcsfák, veteményes és díszkert tarkította a kertet, ahol szárnyalhatott az írói képzelet. A házhoz vezető utat hársfák szegélyezték, pompás kilátás nyílt a városra, amelyet az író meg is örökített egy festményen.

Az 1870-es évek közepéig a szomszédos telkeken is sorra elkezdtek kiépülni a szőlőskertek, Jókai ezeket a gazdákat csak “szőlőmívelő vandáloknak” nevezte. Részeg tivornyáik meglehetősen zavarták a magányt kedvelő írót, aki ezért is tette át Balatonfüredre állandó nyári rezidenciáját. Egészen első felesége, Laborfalvi Róza haláláig csak a szüretekre járt vissza a svábhegyi gazdaságba. Az ötven évvel fiatalabb Nagy Bellával kötött második házassága más életformára kötelezte: a fiatalasszonnyal sokat utazgattak szerte a világban, így megvált a birtoktól.

A kert az író halála után gazdát cserélt, majd fokozatos hanyatlásnak indult, s az épületet rossz állapota miatt le kellett bontani.

Helyén kétemeletes ház épült, ma itt található a Duna-Ipoly Nemzeti park Igazgatóságának irodái. Kicsit távolabb található a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület irodája és boltja, a vincellérházban pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett be Jókai emlékszobát.

A Jókai-kert 1975 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2007 óta pedig védett történeti kert.

A hely könnyen megközelíthető 21-es busszal vagy fogaskerekűvel. A kert ingyen látogatható, a Jókai emlékszobába lett volna belépő, de nekünk a Nemzeti Örökség Napja alkalmából nem kellett belépőjegyet vennünk, szerencsénk volt. A megállóktól néhány perces séta volt a díszes vasrácsos kapu, melyen át beléptünk a kertbe. Enyhén lejtős sétaúton értük el az oroszlános kőasztalhoz, ez lett a „bázishelyünk”, mert másutt nem találtunk kellemes leülő helyet.

Hatan gyűltünk össze. Eleinte fázott a kezünk, kerestük a napos területeket.

A kert a kezdődő ősz képét mutatta. A nyári virágok már elhervadtak, csak a rózsák dacoltak az idővel. Szomorúan láttuk, hogy senki nem ápolja, metszi a rózsákat.

Számos madárodút láttunk a fákon, két madáritató is volt a gyepen – igaz, csak az egyikben volt víz. Úgy tűnik, sem a nemzeti Park igazgatóságának, se a Madártani egyesületnek nincs elég pénze (vagy figyelme) a park gondozására. A Jókai emlékszoba őrzője viszont lelkesen mutogatta végig kincseit. Ő a Petőfi Irodalmi Múzeum alkalmazottja volt, csak a különleges nap miatt vezényelték ki ide. A kertről semmilyen tájékoztatást nem tudott adni.

A szépséges panorámát eltakarják a felnövő ecetfák, akácok. Rajzolni való azért akadt bőven. A vincellérház, a galambdúc, a különböző növények mindenkit megihlettek.