Thursday, 14 June 2018

90. közös rajzolás június 9-én a Vasúttörténeti parkban

(no meg egy kis reklám a kiállításunknak)


A mai Vasúttörténeti Park helyén a 90’-es évekig Hámán Kató néven Fűtőház működött, melyet később Északi Fűtőházra változtattak. A MÁV által leselejtezett gőzmozdonyok és a régi vasúti kocsik először a MÁV Nosztalgia Kft. nosztalgia útjain járták az országot és már az Északi Fűtőházban állomásoztak szabadidejükben. Később egyre több nosztalgia jármű került a Fűtőházba (pl. a 424.262-es és a 424. 287-es pályaszámú gőzmozdonyok). 

A terület akkoriban aktívan üzemelő fűtőház volt, ahol a MÁV Rt. dolgozói teljesítették mindennapi vasutas munkájukat és ekkor még a nagyközönség számára zárva tartott (nem is volt látogatható állapotban). Az idők során fokozatosan kerültek ide forgalomból kivont, régi járművek, amelyeket a MÁV História Munkabizottsága jelölt ki múzeumi megőrzésre és a MÁV akkori vezetésének döntése során kerültek később felújításra. A 90’-es évek közepére már meglehetősen sok mozdony állomásozott itt.





 A Magyar Vasúti Skanzen megfelelő helyszínének keresésénél egyik fő szempontként szerepelt a „látogatóbarát” hely megtalálása, amely elképzelésnek az Északi Fűtőház nagyon sok szempontból megfelelőnek bizonyult. A Magyar Államvasutak História bizottsága javaslatot állított össze az üzemkörön kívül helyezett vontatási telep területén Magyar Vasúttörténeti Park kialakítására. A kezdeményezés a MÁV Rt. vezetésének egyetértésével találkozott és így a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium támogatásával, a vasúttársaság és a szaktárca jelentős tehervállalásával zöld utat kapott a vasúti emlékeket nem csak megőrző, hanem a bel- és külföldi érdeklődők számára megnyitni tervezett kiállítás megvalósítása.
1996. decemberében az Északi Fűtőházban működő MÁV üzemelés kitelepítése megkezdődött. A Magyar Vasúttörténeti Park alapkövét 1999. november 22-én rakták le, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a MÁV Rt. és a MÁV Nosztalgia Kft. támogatásával közel nyolc hónap alatt megvalósult beruházás.
Komoly munkálatok után, amelyekkel csak a terület egy részét sikerült felújítani, 2000. július 14-én nyitotta meg kapuit Európa első interaktív vasúti parkja. A Park 70.000 m2 alapterületen száznál is több vasúti járművet, és a vasút üzemeltetéséhez szükséges berendezést mutat be az egykori Északi Fűtőház vontatási telepén, a Tatai út 95. szám alatt.

Az 1911-ben épült, a maga nemében páratlan 34 állásos körfűtőházban állomásoznak a nosztalgiamozdonyok, így például az ország legöregebb, működő gőzmozdonya 1870-ből és a legendás Árpád motorvonat a harmincas évekből. A nosztalgia járművek büszkesége az 1912-ben épült elegáns teakfa étkezőkocsi, amely a mára fogalommá és nosztalgikus emlékké vált híres Orient Expressz mozdonya mögött robogott.


Kicsiny csapat gyűlt össze a közös rajzoláshoz (köszönhetően a rossz időjárásnak), pedig a szervező olyan napot keresett (és talált) a Park életében, amikor ingyen lehetett bemenni. Ez úton is köszönet a Mag Zsuzsának a szervező munkáért.



Volt szuper krampácsolóverseny is, ahol a Borsodi Gördülő Zúzottkövek keményen küzdöttek a Papírcsákányokkal és a Sínhajlítókkal, de arról csak fotó készült.



Káli Mónika



Lévay Örs
(A folyamatos eső miatt Örs csak 1 képet tudott csinálni, de azt legalább be is fejezte.)

Horváth Iza

Káli Mónika

Nagy Erika

Horváth Iza

Nagy Erika a helyszínen készült rajza, alább az otthoni befejezés

Nagy Erika: Kilátás a mozdonyból (nem sok)


Horváth Iza

Én személy szerint nem voltam ott a közös rajzoláson más elfoglaltságom miatt: a Párizsi-udvar Galériában a csoport tagjainak alkotásaiból tettem fel képeket a kirakatban. A kis galéria a Belvárosi Művészeti Egyesületé, aki rájött, hogy gyönyörű fővárosunkról nem lehet igazi, értékes alkotásokat mutatni a hozzánk érkező turistáknak. Más városokban szinte tömeges a kínálat. Ezért a jó helyen lévő galéria várja az előzetes bejelentkezéssel, idegenvezetővel érkező csoportokat. 


Kiállító csoporttársaink: Nagy Erika, Olga Lo, Horváth Iza, Ligeti Zsuzsa, Szabó Anna és Tóth Zsuzsanna.



A galéria kirakatában ott vannak a mi kis csoportunknak az alkotásai, bent pedig a kisméretű, könnyen szállítható akvarellek, grafikák várják a turistákat. A nyáron kiderül, jól gondolkozott-e a galéria vezetősége. 
Ennek az ügynek a szervezésével voltam elfoglalva a hét végén.

Aki teheti, nézze meg a kirakatban lévő alkotásokat: Haris köz 3-felől a passzázsban van (a Thai étterem mellett kell bemenni), szemben a Katona József színház művészbejárójával. Persze kicsit eldugott, sötét, de ha csoport jön, az egyesületből jönnek, kinyitják és akkor fényárban úszik.
Ligeti Zsuzsa








No comments:

Post a comment