Thursday, 12 October 2017

77. közös rajzolás a Aeroparkban október 7-én

Az AEROPARK Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja mellett helyezkedik el. A repülőgép múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz.




Úgy drukkoltam, hogy jó idő legyen, hogy talán kicsit túl is drukkoltam! Száz ágra sütött a nap, a széljárás miatt a leszálló gépek pont az Aeropark fölött érkeztek Ferihegyre. Minden kiállított gépnél lelkes személyzet, akik szintén minden érkező gépnél fel-felnéztek. Az egyik kedves hölgy, aki 41 éve „ferihegyi” gond nélkül felmondja a nyolcvanas évek menetrendjét: moszkvai járat mikor érkezik, mikor indul, Tupoljev 124, hangról is felismerné. Másik kedves alkalmazott magyaráz, majd rádöbben, hogy lekéste az Emirates járatát, amit le akart fotózni, kissé elszomorodik: ritka, hogy ennyire minden összejöjjön: nap, szél, Airbus.

Öten jöttünk össze erre a rajzolásra -  nem csoda, a külön engedélyek miatt - jó kis macera - kevesen jelentkeztek. 

Mi viszont tobzódtunk a témákban: légcsavaros gépek, a Casablanca című film utolsó jelenetét idéző ezüstszínű LI-2, helikopter, dupla szárnyú gép, de még reptéri Wartburg is volt, vagy bájos piros-fehér radarernyők.
A szokásos egy órai fotózás után ráadásként egy kisbusszal egy klassz kirándulást tettünk a repülőtéren. De nem ám a duty free meg a Szamos mintabolt volt a cél! Megnéztük testközelből, hogy mi történik egy géppel le- és felszállás között, láttuk, hogy egy VIP utas esetén egy mezei utasszállító gép is milyen kitüntetett figyelmet kap, tanúi lehettünk, ahogy egy utast leszállítottak a gyanús csomagja miatt a gépéről, olyan tűzoltóautókat csodálhattunk meg, hogy csak na! Még aznap többen beadtuk a CV-nket, hogy a világ (na, jó: BUD) legtutibb állását elnyerjük: reptéri madárkergető, aki egy autóval rohangászik a gyepen le-föl, hogy a gépek elől elkergesse a madarakat.
Három intenzív óra volt. Ez idő alatt már nem rajzoltunk, csak fotóztunk, és bombáztuk Károlyt, a kísérőnket a kérdéseinkkel.
Slusszpoén? A délelőtt fölöttünk leszállt Emirates gépet láttuk szinte karnyújtásnyira felszállni! Ahaaaaaaaaaaa! 

Mag Zsuzsa
Íme az elkészült képek: 




Úgy drukkoltam, hogy jó idő l
 Mag Zsuzsa
 Mag Zsuzsa

 Mag Zsuzsa

Lévay Örs


 Lévay Örs
 Lévay Örs
Lévay Örs
Nagy Erika

Nagy Erika
Nagy Erika

"Szerintem nagyszerű program volt! 😄Sajnos az én gépeim, borzalmasan sikerültek Vissza kell mennem, vagy elcserélném őket egy villamosra, az gyorsabban hozzáférhető....😃"

Nagy Zsuzsa

No comments:

Post a comment