Wednesday 8 February 2017

63. közös rajzolás a Fugában Harka Ágnesssel

2017. február 4-én


Harka Ágnes előző előadása nagy kedvet csinált mindenkinek az ember-rajzoláshoz. 18-an gyűltünk össze a Fúgában 10 órakor. Ágnes ugyan előre megmondta, hogy lehetőleg A3-as rajzlapot hozzunk és rajztáblát, de nekem már nincs rajztáblám, 50 éve rajzoltam utoljára portrét. Egy-két alkalom kedvéért nem vettem újra rajztáblát, vittem egy nagyméretű rajzfüzetet. A többieknél persze volt, no de ők sokkal fiatalabbak nálam. Ágnes kérdésére a tübbség bevallotta, hogy még soha nem rajzolt modell után portrét. Ágnes nem sokat vacakolt, azonnal a közepébe vágott. Leültette a modellt, körbe raktuk székekkel, majd bátorította a társaságot. 
- Nem nagy ügy - mondta. - A fej csak egy tojás, a felénél van a szeme. Az orr csak egy háromszög. 
Bátortalan kérésre bemutatta hogyan is gondolja a vázoló, próbálkozó vázolást. 

A kezdeti zsibongást hamarosan mély csend váltotta fel. mindenki koncentrált a rajzolásra. 





Ágnes pedig mindenkihez odament, segített, bátorított szükség szerint. 
- Bele javíthatok? - kérdezte minden alkalommal. Nagyon tapintatosan fordult a kezdő rajzolókhoz. Időnként felemelte a hangját és mindenkihez szólt kiemelve a tanulságokat, tudnivalókat. Kaptunk maradandó mankót is a későbbi rajzolásokhoz:




Én persze nem tudtam megállni, hogy közbe ne skicceljem fel rajzoló társaimat.




Több szünettel, amire a modellnek szüksége volt - három órán át rajzoltunk. A rajzok egyre finomodtak.
- Elég ha ember-szerű. Nem kell hasonlítania. Az arányok legyenek jók. - mondta Ágnes. Ennek végül mindenki eleget is tett. Jól éreztük magunkat és várjuk a folytatást.


Köszönet a fotókért Nagy Zsuzsának, Molnár Reginának és Lévay Örsnek.
Legközelebb március 4-én találkozunk Ágnessel. Ha kedved van, gyere!
Ligeti Zsuzsa


No comments:

Post a Comment